Szeptember 17-i eseményünket egy vendégelőadó tartotta, aki egyenesen Nagyváradról érkezett hozzánk, és az elfoglalt idejéből jutott arra, hogy beszéljen a fenntartható fejlődésről, ami manapság igencsak fontossá vált.

Székely -Farkas Tímea, környezetgazdász, védett területek specialistája, a Rekognize cég vezetője, az Eco- Mountain Transylvania Egyesület társalapítója,projektmenedzsre,  egy úgynevezett Bioszféra II. kísérletről is beszélt, melynek lényege, hogy néhány ember aki vállalta a kísérletet,  egy hermetikusan lezárt Bioszférában élt 2 évig, ahol nagyon sok munkát nekik kellett elvégezni, például a beporzást, harcolniuk kellett a csótányok, hangyák és sáskák hadával, küzdeniük kellett a liánszerű növényekkel is. De a legnehezebb a fenntartáshoz szükséges oxigénciklus volt, mivel folyamatosan csökkent, pedig ez nélkülözhetetlen az élethez. A kísérlet végeredménye az lett, hogy eddig nem sikerült mesterséges ökoszisztémát konstruálni. A földi bioszféra az ember számára a legfontosabb!

Kétfajta ember létezik ebben a témában  a pesszimista , aki szerint nem oldható meg a fenntarthatóság és az emberiség tönkreteszi a bolygót. A másik az optimista, aki szerint a környezetvédelmi probléma átmeneti, miszerint a bolygó egy problémáktól hemzsegő hely marad az utókor számára, de viszont olyan technológiákat örökölnek, amivel helyrehozható a fenntarthatóság, és az emberiség képes lesz a  túlélést biztosítani.