Az erdélyi magyar gazdasági szakemberek szerveződésének első kísérlete 1769-re tevődik, a Nagyszeben központú Mezőgazdasági Egyesület alakulásával, amely ugyan csak néhány évig működhetett, azonban munkássága ma is példaértékű lehet. A második szerveződési próbálkozás 1844-es év terméke, amikor létrejön kolozsvári központtal Az Erdélyi Gazdasági Egyesület, melyet a szabadságharc sikertelensége 1849-ben elsepert. Hat éves megszakítás után gróf Mikó Imre kezdeményezésére Erdélyi Gazdasági Egylet néven újraalakult az erdélyi magyar gazdatársadalom szervezete, mely ezen a néven működött, amelynek gróf Mikó a haláláig (1876) elnöke maradt. Később a közgazdászok és agrárgazdászok más-más szervezetekbe tömörültek. Az Erdély-területi közgazdászok is az 1894-ben megalakult Magyar Közgazdasági Egylet (ma Magyar Közgazdasági Társaság) keretében gazdag közéleti és szakmai munkásságukkal hagytak maradandót az utókórnak. Többek között igazolja az erdélyi magyar közgazdászok termékeny munkásságát az a 16 erdélyi városi és megyei monográfia, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Közgazdasági Egylet közös meghirdetésére készültek el és jelentek meg az első világháború kezdetéig. s amelyek az összmagyar gazdasági monográfiák 42%-át jelentették. Sajnos ezután az erdélyi magyar közgazdászoknak hetven évig nem volt hivatalosan elfogadott szakmai szerveződésük. Erre csupán 1990-ben nyílt lehetőség.


A Romániai Magyar Közgazdász Társaság megalakulása és a kolozsvári bíróságon történt bejegyzése után (1990. augusztus 2.), Erdély minden részén sorra alakultak az RMKT helyi szervezetei is. Ma már, néhány kivételtől eltekintve, Erdély legtöbb megyéjében, vagy nagyobb városában működik helyi szervezet, szám szerint tizenkettő (Arad, Brassó, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagybánya, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, RIF). Szándékunkban áll más helyi szervezetek megalakítása is.


A Romániai Magyar Közgazdász Társaság a romániai magyar közgazdászok és gazdasági kérdések iránt érdeklődők horizontálisan alakult szakmai szervezete, mely szerint minden helyi szervezet önállóan fejti ki tevékenységét a helyi igények és lehetőségek figyelembevételével, az alapszabályzatban foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Munkájukban az országos vezetőség, mely jelenleg elnökből, valamint négy alelnökből áll, s amelyen konzultatív joggal a tiszteletbeli elnök is részt vesz, a lehetőségek mértékében igyekszik mindenben segítségükre lenni. Az 1998-as év tavaszától működő RIF, amelyet lelkes fiatal csapat hozott létre, saját kezdeményezésükre (RMKT Ifjúsági Frakciója) a romániai magyar ifjú közgazdászok, valamint gazdasági kérdések iránt érdeklődő fiatalok szakmai és érdekvédelmi csoportosulása, mint az RMKT alappillére.


A Társaság 1997-től saját tulajdonú székházzal rendelkezik Kolozsváron, melyet a 2001-2002-es év folyamán előadóteremmel és fogadószobával bővített. Itt helyet kapott egy irodahelyiség, egy tanácskozóterem és egy könyvtárszoba (plusz teakonyha, fürdőszoba, pince, kamra). A székházat 1998. január 24-én a helyi szervezetek képviselői, a hazai és magyarországi meghívottak jelenlétében avatta fel. 1998 áprilisától ügyvezető titkárt alkalmazott, akinek a munkája láthatóan hozzájárult a társaság tevékenységének fellendítéséhez. A társaság munkája volumenének növekedése következtében 1999 áprilisától még egy négyórás munkaidejű könyvtáros, 2001 decemberétől egy titkár alkalmazására is sor került. Jelenleg teljes infrastruktúra áll az alkalmazottak, a tisztségviselők, valamint a rendezvények szervezői rendelkezésére (telefon, számítógépek, nyomtatók, fóliavetítő, videó, televízió stb.).


Társaságunk állandó feladata gazdasági jellegű konferenciák és szemináriumok, szakmai előadások és kerekasztalok szervezése. Szakmai elismerés övezi kiadványainkat a Közgazdász Fórum nemzetközileg is elismert gazdasági tudományos szaklapot, a Közmag Gazdasági Magazin, ifjúsági gazdasági szaklapot. Sikeres elismerés övezi  Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából I-III. kötet, Szövetkezetek Erdélyben és Európában, Széchenyi és Erdély, Gazdaság és gazdaságtudományok Brassai Sámuel életművében, Román-magyar és Magyar-román gazdasági szakszótár könyvek és tanulmánykötetek kiadását és, terjesztés. Közel negyedévszázados szorgos tevékenység eredménye  szakmai könyvtárunk működtetése, mely maErdély legnagyobb magyar gazdasági szakkönyvtára


Figyelembe véve eredményeinket, Társaságunk 2011-ben elnyerte a romániai magyar közösség legerősebb civil szervezete díját, majd 2014-ben Wekerle Sándor Kárpát-medencei gazdasági díjat kapott.