Kedves Tagok!
Július 5-én csütörtökön egy újabb eseményünk keretében, ezúttal Zoltán Ács előadását élvezhettük. Zoltán Magyarországról jött el hozzánk, és egy új megvilágításba helyezte a 21. századi vezetőt! Sok értékes, és évezredek óta létező gondolatot osztott meg velünk arról, hogy milyen is a jó vezető? Mit kell tennie hogy emberei kövessék? Milyen célokat és irányt kell mutatnia ahhoz, hogy akik követik őt, ugyanazt a célt lássák ? A vezetőnek kell egy vízió, amit tisztán lát maga előtt, és szilárdan kitart mellette, ugyanakkor emberként is ugyanazt kell mutatnia, hogy példa lehessen mások számára!
Bátorítania kell követőit, és mindig mozgásban kell lennie.
Ezek , és még sok hasonló örök igazságok hangzottak el. Reméljük, ti, akik ott voltatok, vittetek magatokkal egy-egy mondatot ami benne maradt a fejetekben. Köszönjük, hogy eljöttetek! Külön köszönet Zoltánnak, aki elfogadta meghívásunkat és egy szenzációs előadást tartott!
Továbbá köszönjük a Perla Hotelnek a termet!